Határviták
csütörtök, 2024. október 10., 19:22:29
Határviták

Hargita megyét nyugaton Maros megye, délen Kovászna és Brassó megye, keleten Neamţ és Bákó megye, míg északon Suceava megye határolja. A Maros megyei határ 211,35 km, a Brassó megyei 36,64 km, a Kovászna megyei 112,80 km, a Bákó megyei 106,89 km, a Neamţ megyei 100,80 km, a Suceava megyei 50,35 km hosszúságon húzódik.
Az ország megyékre való felosztását és a megyék közötti határvonalakat a 2/1968-as sz. törvény szabályozza, amely az ország közigazgatási-területi átszervezéséről szól. Ennek a jogszabálynak a melléklete az egyes megyék területét úgy állapítja meg, hogy felsorolja a megyéhez tartozó településeket. Ezzel a megyehatárok az adott megyéhez, illetve a szomszédos megyékhez tartozó települések közötti közigazgatási határral esnek egybe.
Mivel a 2/1968-as törvény megjelenése óta számos változás történt ezen közigazgatási területek esetében, ezért Hargita Megye Tanácsának vezetősége szükségesnek találta és tartja mindmáig, hogy a megyén belül minden településnek és a szomszédos megyékkel határos településeknek is, a közigazgatási határai újra tisztázva legyenek. Az erre irányuló erőfeszítések abban is megnyilvánulnak, hogy a 2009-es év folyamán több mint 120 prefektusi rendeletet adtak ki annak érdekében, hogy tisztázzák mind a megyén belüli települések közötti közigazgatási határokat, mind azon helységek közigazgatási határvonalait is, amelyek egyben megyehatárt is képeznek.


E folyamatok során Hargita és Neamţ megye, illetve Hargita és Bákó megye között merültek fel nézeteltérések, amelyeket röviden az alábbiakban ismertetünk.

 

 

Szomszédos megyékkel,településekkel való határviták

 

Maros megye
1. Maroshéviz Municipium  Lunca Bradului község
2. Parajd község – Szováta község
3. Románandrásfalva község  Székelyvécke község

 

Kovászna megye
1. Tusnád község –Sepsibükkszád község

 

Neamţi megye
1. Gyergyószentmiklós város-Bicaz-Chei község
2. Gyergyószentmiklós város-Dămuc község

 

Bákó megye
1. Szépviz község-Agăş község
2. Csikszentgyörgy község- Agăş község
3. Csikpálfalva község-Agăş község
4. Csikszentgyörgy község-Asău község
5. Csikszentgyörgy község-Dărmănesti város
6. Csikszentmárton község-Dărmănesti város