Hargita hegység
vasárnap, 2024. november 24., 20:10:27

Rezervátum

varsag1A Hargitában és Csomádban számos növénytani, tájképi és földtani védett terület képezi a hegység tudományos értékű kincseit. Az Olt és a felső Maros árterületein füzérként sorakoznak a ritka növényekkel dúsan borított rétlápok (eutróf lápok).

 

Ezek kétfélék: borvizes és édesvízi mocsaras területek.


A borvizes lápok:
Adott esetben száznál is több, apró, langyos (16–20 fokos) borvízforrás okkeres lerakódásinak egybefonódásából jönnek létre, mint az Olt menti Borsáros (5 ha) Csíkszentkirály közepén, a Benes (300 ha) Csíkverebes határában, a Varsavész ésKözép-patak (0,5 ha) Újtusnádon. A Benesben és Varsavészben található egyedül a megyében a lilás-rózsaszínű lisztes kankalin (Primula Farinosa), a fűzlevelű gyöngyvessző, jogaras kakastaréj, szibériai hamuvirág, posvány ibolya, mézgás éger, molyhos fűz és még sok más növényritkaság mellett. Feljebb, a Hargita oldalában is találunk borvizes mocsarakat, de ezek kisebb méretűek. Ilyenek: a Bánya és Vermed patakok borvizes lápjai Csíkszentimre fölött vagy Hargitaliget a Tolvajos patak középső szakaszán, a kirulyfürdői út mellett lévő Festő borvíztől felfelé, 500 m-re. A hargitaligeti borvizes lápot elsőként Koch Antal, a kolozsvári egyetem geológusprofesszora írta le 1928-ban.
A legkülönlegesebb a borvizes lápok között a csíkszentkirályi Borsáros-láp. 1935-től védett terület. Legnagyobb botanikusunk, Nyárády Erasmus Gyula végzett itt kutatásokat, felfedezve a Meesa Hexastica nevű tundrai mohafajt, amely az országban csak itt él, a törpe nyírt (Betula Humilis), a mocsári kőrontót (Saxifraga Hirculus) és sok más jégkorszaki reliktumnövényt.
Borvizes láp az uzonkafürdői 0,5 ha felületű botanikai védett terület is.
A Csomád térségéhez tartozó természetvédelmi terület a Kisharam parazita kúpjának nyugati lábai alatt lévő Nádasfürdő, alig 2,5 km-re Újtusnádtól, a Nádas-patak elláposodott forrásvidékén. Létezéséről már 1702-ből, Lakatos István csíkkozmási plébános leírásából tudunk, ugyanis itt volt a régi Tusnádfürdő. Ritka növényei: a szibériai hamuvirág (Ligularia Sibirica), a fogas pajzsika (Dryopteris Cristata) és mások, valamint zamatos borvizei emelték a védett területek rangjára. Környezete gyönyörű, hosszabb táborozásra alkalmas hely, borvizes fürdőmedencével is rendelkezik.

 

Édesvízi lápok:
Találhatunk, az Olt mentén Csíkszereda és Csicsó települések között, vagy Rákos és Madaras község határában. A legfontosabb a Marosfő és Vasláb község közötti Fenek-rétláp a Maros mindkét oldalán, a Csíkmagosa vulkáni dómja lábánál terül el. Bozótjában húzódik meg sok más jégkorszaki ereklyenövénnyel együtt a törpe kecskerágó (Euonimus Nana), a jogaras kakastaréj (Pedivularis Sceptrum Carolinum) és a fűzlevelű gyöngyvessző (Spiraea Salicifolia).
Buffogó-tőzegláp a Büdös-hegy északi lábánál, 1 ha-n terül el, a Bálványos-patak forrásvidékét képezi. A Mohos miniatűr megfelelője, komplex védett terület.


Magashegyi lápok:
A Hargita gerincén másfajta mocsárvilág alakult ki az egykori vulkánok elöregedett tölcséreiben. Ezek az ún. fellápok (oligotróf lápok). Mindegyikük édesvízi láp, és a szibériai tundrák hangulatát kelti életre. Az utolsó pleisztocénkori (Würm) eljegesedés utáni felmelegedés időszakában, kb. 8000 éve, sok tundrai növény maradt életben, jól alkalmazkodva a melegebb éghajlathoz.
A leghíresebb fellápunk a, Mohos-tőzegláp, a Szent Anna-tó ikertestvére.
1050 méteren, Nagyjából 100 méterrel a Szent Anna-tó fölött helyezkedik el. A 80 hektáros ingoványt rendkívül széppé varázsolják hajdani víztükrének maradékai, a barnás-fekete színben csillogó apró tószemek, szám szerint 20 (2010-es számlálás). A tavak a valóságban tölcsérszerű mélyedések, alakjuk homokórára emlékeztet, azaz négy méteres mélységben „elkarcsúsodnak", dupla fenekűek. Az eddigi hiedelemmel ellentétben nagyon mélyek, legtöbbjük 17–22 méterre is lenyúlik. A legkevésbé mélyek is 4 méteresek (2010-es ultrahangos mérések). A süppedő moharéteg vastagsága meghaladja a 10 métert. A Mohost észak felé a Veres-patak csapolja le, kanyonja a kifolyásnál kb. 50 méter mély. A tarka tőzegmoha (Sphagnum) több mint 20 fajának szőnyegét a tőzegrozmaring (Andromeda Polifolia), a tőzegáfonya (Vaccinium Oxycoccus), a rovarevő növény, vagyis a harmatfű három változata (Drosera Rotundifolia, -Obovata, -Longifolia), mámorka (Empetrum Nigrum), gyapjúsás (Eriphorum Vaginatum), vörös áfonya vagy „havasi meggy" (Vaccinium Vitisidea) és a fekete áfonya vagy kokojza (Vaccinium Uliginosum) tarkítják. Hozzájuk társul a nagyon satnya erdei fenyő és a csenevész közönséges nyír, amelyet hibásan törpenyírnek nevezgetnek, és amelyik képtelen a tápanyagszegény talajon normális méretűre növekedni. A Mohosban nincs törpenyír!
A Hargita hegylánc védett területeinek a legnagyobbika a Lucs-tőzegláp a Nagykő-Bükke kráterében, Csíkszentkirály felett, a szentimrei Büdösfürdő felé vezető út elágazásánál.
Ez egyben az ország legnagyobb hegyi lápja, 1200 ha-on (3x4 km területű). A Mohosnál felsorolt védett növények mindegyike megtalálható benne, de van itt egy igen ritka növényke is, amely máshol sehol sem él a megyében, mégpedig a törpe nyír (Betula Humilis) rokona, a pici nyír (Betula Nana), amely egy alig 60 cm magasra növő pöttöm cserje! Igazi botanikai csemege, amit nem szabad összetéveszteni nagyobb testvérével. Mindkettő szigorúan védett növényritkaság. A lucfenyő népies elnevezése rögződött a Lucsos nevében, ahol nem találunk feketén csillogó tengerszemeket, de az ingovány azért igen vizes, járhatatlan, tele összevissza dőlt, korhadó fenyővel és medvevackokkal.
A következő magashegyi láp az 5 ha-s Ördög-tó az Osztoros nyugati kráterében, a Sikaszó patak forrásvidékén. Csak hóolvadáskor vagy huzamosabb esőzések idején telik meg vízzel és alakul ki benne egy jókora víztükör, amely pár nap alatt leszivárog, és ahogy eltűnik, tocsogós, sásos-kákás tófeneket hagy maga után. Jórészt sötét, sáros fenyőerdő borítja, igen barátságtalan hely. Ezért nevezik Ördögtónak.


Egyéb védett területek:
Ebbe a kategóriába tartoznak a tárgyalt térség legkülönlegesebb természeti ritkaságai, mint a Csomád kráterében tündöklőSzent Anna-tó. Közép-Európa egyetlen épen maradt vulkáni krátere valamivel fiatalabb, mint ikertestvére, az elöregedett Mohos-tőzegláp. Alakja festőpalettára emlékeztet. Tengerszint feletti magassága egész pontosan 944 m. Szelvénye szabálytalan tölcsér alakú, legmélyebb pontja 7 m, nincs forrása és kifolyása. A légköri csapadék táplálja, ezért vizének ásványisó-tartalma elenyésző, 0,0032 g/l. Területe: 19,5 ha, kerülete: 1,73 km, hosszabb tengelye: 620 m, rövidebb átmérője: 465 m, víztartalma: 786 000 mc. Fenekét 2-3 m vastag barnás iszapréteg fedi, ami az 1946-os nagy erdőtűz hamujának, szenes famaradványainak bemosódásából jött létre.
A tó nevével egy 1349-ből származó okiratban találkozunk először. Ősi kultikus hely, amelyet a kereszténység is búcsújáró helyként fogadott el. Szent Annáról, Mária édesanyjáról nevezték el a XIII. század folyamán, akit akkoriban a bányászok védőszentjeként tiszteltek. Hagyományos búcsúja minden év Anna-napján, július 26-án van. Ilyenkor megelevenedik a tó partján lévő kis kápolna is, amelynek első változatát 1764-ben a tusnádi D. Kecskés Péter plébános építette. A tó néveredetét sokkal regényesebben magyarázza a Szent Anna-tó meséje, az egyik legszebb székely népmese, amit ma is sokan ismernek, de a legszebben Benedek Elek írta le.
torjai Büdös-barlang tulajdonképpen nem Torján van, hanem a Büdös-hegy vulkáni kúpjának déli oldalán, 1052 m magasan. Sehol a Kárpátok vulkáni övezetében nincsenek olyan erős kén-hidrogénes, szén-dioxidos gázömlések, mint a Büdös-hegy áttörésének süvegén.
Naponta 6000 mc mofettagáz illan el belőle, sárga kén-bekérgeződést hagyva maga után a barlang falán. S még jó, hogy így van, mert ez egyben az élet-halál mezsgyéjét is jelzi! A mofettagázak az ízületi és csontbetegségre jótékony hatással vannak. Nem természetes barlang, csak egy 14 m hosszúságú elhagyott kénbánya vágata, ahol a középkor folyamán Torja község kiváltsága volt a puskaporgyártáshoz használt kén bányászata. A barlangtól tovább vezető kék pontos turistaösvényen körbejárható a hegy koronája, ahol egymás után sorakoznak a Timsós-barlang, a Madár-temető és aGyilkos-barlang. Megannyi régi bányavágat, fojtogató, kénes levegővel telve. Geológiai védett területek.
Timsós- vagy Apor-fürdő: a világ legritkább típusú ásványvizeit tartalmazza. Bálványosfürdőn, az országútnak a Grand Hotel alatti első nagy hajtűkanyarjában található. Területén apró, szürkés, jelentéktelennek tűnő források bugyognak. Vizüknek a töményen oldott timsó és kénsav savanykás ízt kölcsönöz. Az elhagyott források Európában egyedül csak itt tartalmaznak természetes úton keletkezett kénsavat (0,0960 – 1,394 mg/l), a világszinten ritkaságszámba menő Új-Granada (Tennessee állam, USA) és Jáva szigete néhány meleg forrása mellett. Az Apor-fürdő geológiai rezerváció. Vigyázat! Forrásai nem szemvizek! Az a forrás édes-kénes víz volt, eltűnt az út modernizálása alkalmával.
Másfajta védett terület a Nagy-Piliske Tusnádfürdő fölé kinyúló 0,75 hektáros promontóriuma, a fenséges panorámapont, aSólyomkő. Kopár, szürke, amfibol-andezit felszínén él a Teleki-hölgymál (Hyeracium Telekianum), egyedül itt a megyében, ami viszont nem azonos a Teleki-virággal!
Szentegyházi-nárciszmező azon ritka területek közé tartozik, amely a balkáni csillagnárcisz (Narcissus Stelaris) élettere. A Hargita-fennsík egyik hosszú dombhátán, a Szentegyházi Lázon terül el 300 hektáron.
Vargyas-patak szurdoka Kiruly- és Szelterszfürdőn alul, földrajzi szempontból a Persány-hegységhez kapcsolódik, de közelségénél fogva a Hargita vonzáskörébe tartozik. Az egész hasadék és környéke 800 hektáron komplex védett terület. A Kőhát (Tiba-tető), az Alsó- és Felső-Mál-tető között 4 km hosszú, klasszikus, mészkőszurdok keletkezett, számtalan barlanggal a függőleges falakban, amelyek közül a legismertebb az Orbán Balázs-barlang, régi nevén Kőlik. A megye legnagyobb barlangja 1100 m hosszú, 60 méteres szintkülönbséggel. Csak jól képzett vezetővel járható. A barlangvidék ősidők óta az ember és állatok búvóhelye volt, amint azt a kutatások alkalmával előkerült barlangi medve csontmaradványai vagy bronzfejszék, karkötők, használati edények cserépdarabjai igazolják. A középkor tatár támadásait sokszor itt vészelték át a környező falvak lakói, hősiesen védekezve a betolakodók ellen. Így sok szép monda keletkezett és maradt ránk ezen idők vitéz hőseiről (pl.: a Csala tornya meséje). A vadregényes vidék megközelíthető Vargyas községből (12 km), Homoródalmásról (6 km), valamint Szeltersz- és Kirulyfürdőről (12 km) a sárga csíkkal jelzett turistaösvényen.

 

Szerző: Zsigmond Enikő