A megye turizmusát erősíti az értéktár honlap

Bemutatták a Hargitai Értéktár felületet

(0 Szavazat)144 megjelenítés

A CD-ETA projekt helyi érintettek nyolcadik és egyben utolsó találkozójára február 13-án, szerdán került sor Csíkszeredában a Megyeháza márványtermében. Hargita Megye Tanácsa partnerként vesz részt az Interreg Europe program által finanszírozott CD-ETA - „Collaborative Digitization of Natural and Cultural Heritage” elnevezésű projektben, amelynek fő célkitűzése a kulturális és természeti örökség digitalizálására vonatkozó politikák elfogadása és gyakorlatba ültetése, valamint a projektben résztvevő intézmények jó gyakorlatainak átvétele. A projekt kezdete óta a maival együtt összesen nyolc helyi érintett találkozóra került sor, mely számos szakterületet foglalt magába: természeti értékek, múzeumok és galériák, szellemi értékek, műemlékek és régészeti lelőhelyek, könyvtárak és levéltárak, valamint a helyi akcióterv vázlatának bemutatása és fejezeteinek véleményezése.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntőjében arra kérte a megyei alintézmények vezetőit, hogy tekintettel a június elsejei pápalátogatásra, a nagyobb figyelmet kapó megyehétre és a pünkösdi búcsúra, legyenek proaktívak és ajánljuk a turisztikai kínálatot, hogy ne egy-két napot, hanem akár egy hetet is eltöltsenek az ide zarándokolók. Ebben tud segíteni a Visit Harghita honlap és telefonos applikáció mellett a ma bemutatott Hargitai értéktár honlap is.

A megyeelnök köszöntője és a Hargitai értéktár honlap bemutatójáról készült összefoglaló itt tekinthető meg: https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/2018326195138350/

– Projektünk első részének eredménye, a különböző partnerektől tanult digitalizálási technikákon kívül, a helyi akcióterv elkészítése, amely olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyeket gyakorlatba szeretnénk ültetni az elkövetkező két évben itt Hargita megyében, hozzájárulva ezzel a megyei digitalizálási tevékenység fejlesztéséhez – emelte ki Zonda Erika projektmenedzser.

2018. november 13-15 közötti időszakban megszervezésre került a VI. nemzetközi partnertalálkozó, melynek főszervezője az észtországi projektcsapat volt, témája pedig a helyi akciótervek kidolgozása volt. Az észtországi tapasztalatokról Chiorean Adrian projekt menedzser asszisztens számolt be vetítettképes előadásában.

A természeti és kulturális örökség digitalizációja Hargita megyében című helyi akciótervet kivitelező cég képviselője, Kelemen Gábor is részt vett az észtországi találkozón, aki azt ott szerzett tapasztalatok és a helyi érintettekkel folytatott konzultáció mentén módosított a már előzetesen bemutatott akcióterven, ezek fejezeteinek átbeszélése és véglegesítése volt a mai találkozó fő célja.

Mindenkinek Hargita megye jut eszébe, ha a csíksomlyói búcsúról, a Békás-szorosról, a Szent Anna-tóról, a szárhegyi Lázár-kastélyról, a madéfalvi veszedelemről, a kőrispataki szalmakalapról, a szejkefürdői székelykapusorról, a székelyderzsi unitárius templomról, a gyimesi népzenéről, néptáncról, vagy épp a medvéről hall. Ezek mind olyan értékek, amelyekre büszkék a helyiek, de magukénak érzik a szűkebb és tágabb környezetünk lakói is, ugyanis ezek az értékek beépültek kulturális identitásukba.

A találkozó végén Iochom Zsolt, a projekt marketingfelelőse mutatta be a most elkészült és jelenleg feltöltés alatt álló értéktár honlapot (http://hargitaiertektar.ro/)

Hargita megyében a közélet, a kulturális élet és a civil társadalom szereplői egyaránt felismerték ezeknek az értékeknek a fontosságát, igyekezve feltérképezni, felleltározni, majd közkinccsé tenni, népszerűsíteni a környezetükben található értékeket. Ezt a törekvést hivatott felkarolni és szervezetten, szakszerűen kiteljesíteni a 2013-ban létrehívott Hargita Megyei Értéktár Bizottság. Az eltelt időszakban a bizottság tevékenységének eredményeképpen 136 tétel szerepel immár a megyei értéktárban, felölelve az agrár- és élelmiszer-gazdaság, a gasztronómia, az egészség és életmód, az ipari és műszaki megoldások, a kulturális örökség, az épített és a természeti környezet, a sport, turizmus és vendéglátás megannyi vetületét, illetve a Hargita megyei híres embereket. A honlap az értékek bemutatása mellett, fotógalériával és érték térképpel is rendelkezik, ugyanakkor lehetőség van újabb értékek ajánlására a bizottságnak – hangzott el a honlap ismertetésekor.

A mai találkozót követően márciusban kerül sor a következő nemzetközi partnertalálkozóra Bulgáriában, ahol bemutatják a helyi akcióterv gyakorlatba ültetése monitorizálásának módszertanát. A CD-ETA projekttel kapcsolatos korábbi közlemények itt érhetők el.

Csíkszereda, 2019. február 13.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774