(0 Szavazat)95 megjelenítés
A roma lakosság segítésére fejlesztenek ki tanulási módszereket, illetve a Hargita hazavár programot fejlesztik és bővítik a tehetséges fiatalok itthon tartása és hazavonzása érdekében azokon az európai uniós (EU-s) pályázatokon keresztül, amelyekben részt vesz Hargita Megye Tanácsa.
Utolsó frissítés: péntek, 2020 május 22
„Próbáljuk összehangolni az EU-s projekteket, hogy azok a következő kilenc évben, a 2020-2030-as időszakban egymást erősítsék. Megnyitottuk az EU-s pályázatok ötlet adatbázisát, és várjuk, hogy minden magán és állami szereplő, civil szervezet, önkormányzat képviselője, akinek van ötlete, töltse ide fel” – számolt be a május 20-i rendkívüli tanácsülésen Borboly Csaba megyeitanács-elnök.
A társadalmi egyenlőtlenség és a szegénység miatti kirekesztettség Európában a 10-12 milliós roma lakosság mindennapi életében tükröződik. A társadalom peremén élnek, ki van vannak téve a kirekesztettségnek. Az Álmok útján – Duna Régió a romák fejlődéséért elnevezésű projekt célja a roma közösségekben a pozitív változás generálása a digitális, információs és funkcionális műveltség javításán keresztül. A projekt során felmérik a roma lakosság szükségleteit, számítógépes tanulási módszereket dolgoznak ki. Támogatják az állami intézményeket a roma kérdések kezelésében, és biztosítsák a roma közösség képviselői számára a szükséges tudást a fokozatos fejlődés eléréséhez. A programban tíz Duna-ország vesz részt, futamideje 2020. június–2022. december, Hargita Megye Tanácsának költségvetése közel 150 000 euró.
A Tehetség-mágnes (TalentMagnet) - Javított intézményi kapacitások és új többszintű kormányzás a tehetség vonzása és megtartása érdekében a Duna Régióban elnevezésű projekt célja a fiatal tehetséges, magasan képzett munkaerő kivándorlásának mérséklése, és az intézményi kapacitás javítása ennek érdekében. Az irányítási modell kidolgozásában szerepet kap a tudományos élet, az üzleti élet, a politikai szféra és a civil társadalom. A projekt során elkészül 13 stratégia, végrehajtanak 13 kísérleti intézkedést, szakpolitikai javaslatokat fogalmaznak meg, illetve létrehozzák a TalentMagnet telefonos applikációt. Hargita megyében akcióterv készül a tehetséges fiatalok itthon tartása/hazavonzása érdekében, amely további fejlesztések, szakpolitikai javaslatok alapja lehet, tovább fejlesztik és bővítik a Hargita hazavár programot, illetve a tesztelés után széleskörű használatba kerül a TalentMagnet applikáció. Hargita Megye Tanácsa a projektben közel húsz partnerrel együtt vesz részt, költségvetése 150 000 euró. A program 2022 decemberében zárul.
„A megnyert EU-s projektek legnagyobb jelentősége számunkra, hogy egy fontos visszacsatolása annak a munkának, amit az elmúlt években önerőből teszünk. Mindkét nyertes pályázatunk olyan témakörben fogalmaz meg célokat, amelyekben már történtek előrelépések Hargita megyében. A fiatalok itthon boldogulásának segítése egy összetett és nehéz feladat, de a mostani eredmény is abban erősít meg, hogy kitartóak kell legyünk ezen a téren. A Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége által indított Hargita hazavár programnak a továbbfejlesztésére és kibővítésére fordítjuk a megítélt összeget, melyet ezáltal méginkább a fiatalok szolgálatába tudunk állítani. A jelenlegi vírusfertőzés diktálta helyzet egyik pozitív eredménye lehet hosszú távon, hogy a külföldön dolgozó fiatalok figyelme egyre inkább az itthoni lehetőségek fele irányulni. Ebben tudunk számukra segítő jobbot nyújtani.
A másik témakör a roma közösségek problémái kezelésének hatékonyabbá tételéről szól az állami intézmények részéről. Az elmúlt pár hónapban is tapasztalhattuk, hogy téves az az út, amin keresztül megközelítjük a velük való kommunikációt. Sokszor megbélyegezzük azért, mert nem úgy gondolkodnak és nem úgy viselkednek mint mi. Teljesen figyelmen kívül hagyjuk, hogy más szabályok, kultúra és tradíciók alapján szervezik meg közösségeiket. Ahhoz, hogy hosszú távon ki lehessen alakítani az együttélés hasznos fogódzóit, újra kell fogalmazzuk a saját stratégiánkat, aminek az első lépése az illető közösség működési mechanizmusainak megértése kell legyen” – mondta a projektek kapcsán Bíró Barna Botond, a megyei tanács programokért és projektekért felelős alelnöke.
Csíkszereda, 2020. május 21.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)95 megjelenítés