A saját erőből való fejlődés és gyarapodás jelenti az autonómia alapját

Tűzoltó felszereléseket adtak át Székelyvarságon 

(0 Szavazat)32 megjelenítés

– Nincs az a fejlődés egy községben, amit ne lehetne tovább tetézni és nincs annyi pályázat, amit elegendő lenne megpályázni – nyitotta meg köszöntőbeszédét Tamás Ernő, Székelyvarság polgármestere a község Tűzoltó Házánál tartott átadáson szeptember 9-én.

A polgármester köszönetet mondott a közbirtokosságnak az állandó együttműködésért, illetve Hargita Megye Tanácsának kilencezer-száz lejes hozzájárulásáért is, melyet pályázati úton nyertek el a megyei önkormányzat Önkéntes Tűzoltó Egyesületek Támogatási Programjának keretében.

– Nekünk kell megtennünk az első lépéseket, míg a törvény ki nem teljesíti jogszabályok révén, hisz az önerőből való fejlődés és gyarapodás jelenti az autonómia alapjait – mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és hozzátette.

A megyeelnök elmondta, Székelyvarság megyeszinten kiemelkedő az önszerveződés tekintetében is, hiszen kevés olyan település van, ahol a községvezetés ilyen összhangban dolgozik együtt mind a közbirtokossággal, mind az egyházzal.

– Nekem is erőt ad a munkámhoz, mikor egy ilyen, hitében erős faluközösséget látok, melyet a bizalom, a tudatosság és a tenni akarás vezérel – emelte ki Borboly Csaba és hangsúlyozta, bízik abban, hogy Székelyvarság jópéldája ragadós lesz megyeszerte.

A helyszínen készült videó itt tekinthető meg.

Csíkszereda, 2019. szeptember 9.


[ Önkéntes tűzoltók ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, október»
hkscpsv
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774