Jó példa a közbirtokosság közösségi felelősségvállalása Varságon

A jó hangulatú csapatmunkának köszönhetően fejlődik a község

(0 Szavazat)86 megjelenítés

A közbirtokosság támogatásával épült a Tűzoltók Háza Székelyvarságon, a létesítményt és a gépjárműveket augusztus 5-én szentelték meg. A közösségi ünnepen jelen volt Tamás Ernő polgármester, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnöke és Verestóy Attila szenátor is.

A Tűzoltók Házának építését a közbirtokosság támogatta, a 4x4-es terepjáróra sikeresen pályáztak a Sóvidék-Hegyalja Leadernél, számolt be Tamás Ernő. A polgármester elmondta, az elmúlt három évben összefogással sokat fejlesztettek a községben, ennek jó példája az önkéntes tűzoltócsapat fejlődése is. Munkájukat folyamatosan segíti a megyei tanács, közbirtokosság és a jó emberek, fejtette ki az elöljáró.

Gratulált a varságiaknak, a közbirtokosságnak, a polgármesternek Borboly Csaba a közösségi összefogáshoz, az összefogásban megvalósított fejlesztésekhez és a jó hangulathoz a községben. Ilyen erős közösségben van biztonság, van akire számítani, mondta. A más településektől távol eső községben nagy szükség van az önkéntes tűzoltók munkájára, ezt a közösség is így látta, hiszen a közbirtokosság teljes mértékben támogatta a Tűzoltók Házának építését, fejtette ki a megyeelnök. Mint elmondta, még több ilyen jó példára van szükség a megyében, ahol a közbirtokosság tagjai felelősen döntenek, az elszármazottak lemondanak az osztalékrészről, azért hogy a közösséget támogassák. Hozzátette, az RMDSZ elfogadtatta a parlamenttel az erdészeti és a közbirtokossági törvényt, ami korábban is egy közösségi jog, a közösségi élet biztos háttere volt, és ez ma is így kell legyen. Gratulált a polgármesternek a községben levő jó hangulatért, a vendégek visszajelzése is az, hogy jó Varságon lenni, egyre többen érzik otthon magukat a községben, mondta Hargita Megye Tanácsának elnöke. Ezt egy jó hangulatú jó csapatmunka teszi lehetővé, tette hozzá. A megyeelnök további jó hangulatú építkezést kívánt a közösségnek és a községvezetésnek, és a megyei tanács támogatásáról biztosította őket. Tamás Ernő elmondta, azt szeretnék, ha az önkéntes tűzoltók polgárőri feladatot is el tudnának látni, ehhez törvénymódosításra van szükség. Ennek érdekében Verestóy Attila szenátortól azt kérte, hogy ennek előkészítésén dolgozzanak együtt.

Habár a tanyavilágban az egymástól távol eső szomszédok nem hallják egymást, a bajban mégis segítenek, ennek a jó példája az önkéntes tűzoltó alakulatért való közösségi összefogás is, mondta Verestóy Attila.

Bíró Barna Botond beszédében azt mondta, a legfontosabb, hogy a közösség biztonságban érezze magát, és a helyi tűzoltócsapat ennek az egyik alappillére.

Borboly Csaba a helyszínen beszélgetett és gratulált a közbirtokosság vezetőjének és az önkéntes tűzoltók egyesülete elnökének.

Csíkszereda, 2017. augusztus 6.


Önkéntes tűzoltók ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, október»
hkscpsv
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774