Képzések támogatására fordítja Hargita Megye Tanácsa a hangsúlyt

Helyszínt keresnek egy képzési központ kialakítására

(0 Szavazat)44 megjelenítés

Védőruhákat adtak át a Csíkmadarasi Önkéntes Tűzoltók Egyesületének Csíkmadarason, ahol ezekben a napokban Békés megyéből, Hargita megye testvérmegyéjéből érkezett Békés Megyei Tűzoltó Szövetség és az Erdélyi Önkéntes Tűzoltók Szövetsége képzést tart a felcsíki önkéntes tűzoltó egyesületek képviselőinek. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke felhívta a figyelmet, hogy a megyei tanács önkéntes tűzoltóknak kiírt pályázatát módosítanák oly módon, hogy kis értékű leltári tárgyak vásárlását és képzéseket támogatnának, hiszen mostanra a tűzoltó egyesületek a megyei tanács támogatásával felszerelték önkénteseiket és csak kisebb tárgyi eszközökre van szükség. A pályázati kiírás módosító javaslatait továbbra is várják. Mint az elhangzott most már a hangsúlyt az önkéntesek képzésére kell fektetni. Mindezek mellett a megyeelnök elmondta, hogy a megyei tanácsnál olyan személyt alkalmaznának, aki teljes munkaidőben az önkéntes tűzoltókkal és polgárőrökkel foglalkozna. 

Annak érdekében, hogy még nagyobb felkészülésben részesüljenek a tűzoltók a megyei tanács helyszínt keres egy állandó képzési központnak, ahol folyamatos gyakorlatozási lehetőség lenne biztosítva, bevetéseket szimulálva.

Borboly Csaba ismét kiemelte, hogy az önkéntes tűzoltó egyesületek segítségével helyi hegyimentő sejtekre lenne szükség, annak érdekében, hogy tovább erősítsék a hegyi turizmus biztonságát. Mindezek mellett a megyeelnök szerint tovább kell keresni a lehetőséget az önkéntes tevékenységek támogatására, akár adókedvezményekkel is.

Csíkszereda, 2017. szeptember 9.


[ Önkéntes tűzoltók ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, október»
hkscpsv
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774