( Szavazat)36 megjelenítés

Toró Tibor atomfizikus, nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja életének 80. esztendejében, 2010. október 17-én eltávozott közülünk. Utolsó kívánsága szerint testét nem hagyományos szertartáson temették el, hanem hamvasztották, hamvait pedig november 12–14-én a szívéhez közel álló helyeken szórták szét Kányádon, Székelyudvarhelyen, Énlakán és Magyarhermányon.

Utolsó frissítés: hétfő, 2010 november 15

Az utolsó székelyföldi útján közvetlenül búcsúztak Toró Tibor professzortól a rokonok, a 60. érettségi találkozót nemrég megtartó osztálytársak, iskolatársak és székelyföldi barátok.

Székelyudvarhelyen november 13-án a Tamási Áron Gimnázium kertjében Hegyi Sándor református lelkész és Borbély Gábor nyugalmazott római katolikus főesperes mondott imát, majd az osztálytársak nevében Lőrinczi Mózes búcsúzott el. Ezt követően az évfolyam kopjafájánál a családtagok szétszórták az elhunyt hamvait. 

A gimnázium konferenciatermében összegyűltek végül számos közös emléket elevenítettek fel és tisztelettel emlékeztek Udvarhelyszék híres székelyére.

Dr. Balla Árpád főorvos Bunta Levente polgármester búcsúszavait tolmácsolta, végső búcsút véve erdélyi közösségünk híres építőjétől: „Toró Tibor hazaföld iránti szeretete halála után is érezhető. Sugárzó egyénisége példa számunkra. Értéket teremtett és tanított fizikusként és emberként egyaránt. Köszönjük az alkotást, tanítást és a közösségi helytállást!”

Személyes emlékeit elevenítette fel Sófalvi László, Hargita Megye Tanácsának alelnöke is. Számára óriási megtiszteltetést jelentett, hogy Toró Tibort 2006-ban a megyedíj kitüntetésre javasolhatta. Az énlaki felejthetetlen találkozás emléke mindmáig benne él. „Toró Tibor hazatért. Hamvaiban most már végleg hazatért. Örökre magához ölelte a szülőföld, amelyet rajongásig szeretett. Hargita Megye Tanácsa sajátjának tekintette mindig is. Emlékét megőrizzük, szellemi hagyatékát pedig ápoljuk” – ígérte meg az alelnök.

Lőrinczi Mózes elcsukló hangon iskoláskori emlékeket idézett. A mindig jószívű, jóindulatú, jókedvű barát, osztálytárs bármiben segített annak, aki hozzá fordult. Mindig arra intett, hogy a tudást tovább kell adni. Ő minden tudományos munkáját, Bolyai kutatásait, mindent átadott. Nagyságát kedves kis történettel összegezte. „Tibi, te azért lettél ilyen okos, mert te az iskolában születtél!” – mondta neki egyszer, mikor az énlaki kicsi, falusi iskolába látogattak el, amiről kiderült, hogy hajdanán ott született a barátja. „Mózsi, én egész életemben az iskolában éltem!” – hangzott a szerény, de a nagyságához méltó válasz.

Az emlékezést a tanítványok nevében Tamás Zoltán folytatta. Számára Toró Tibor professzor minden előadása a maga nemében egyedi volt. Mindig volt bennük utalás a magyarok hozzájárulására a fizika és más tudományok fejlődéséhez.

Borbély Gábor nyugalmazott esperes barátjáról lángelmeként mesélt. „A csillagok fölé akart jutni, mert bűvölte őt a láng. Aztán, mégis leszállt a galaxisok közül hozzánk… Neki nemcsak lángelméje volt, hanem lángoló szíve is… Mint egy nagy atom. Benne családja és barátai.”

Végül a Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Sapientia kuratóriuma nevében Lászlófy Pál búcsúzott Székelyföld hatalmas egyéniségétől, aki mindig büszke volt barátaira, családjára és szülőföldjére. „Szent Ágoston parancsoló igazsága jellemezte életét – mondta. – In necesaris unitas, in dubiis libertas, in omnibus caritas. Szükségben egység, kételkedésben szabadság, mindenben szeretet.”

Udvarhely után Énlakán, majd Magyarhermányon is összegyűltek emlékezni és végső tiszteletet adni.

Toró Tibor mindannyiunké volt.

Emléke legyen áldott!