Mindenhol elismerik az önkéntes tűzoltók munkáját

Falunap Ülkén

(0 Szavazat)39 megjelenítés

Falunapot tartottak Ülkén a hétvégén, augusztus 13-án, a rendezvényen főszerepet kaptak a település önkéntes tűzoltói, akik átvehették azokat a védőruhákat, amelyeket a megyei tanács tűzoltóknak szóló programján kapott támogatásból vásároltak.

A támogató intézményt Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke képviselte, aki elmondta, jó látni, hogy a településen van előrelépés, és hogy a községben elismerik az önkéntes tűzoltók tevékenységét, ellenkező esetben nem bővülne a csapat újabb tagokkal. Kifejtette, a tűzoltók azok, akik biztonságot biztosítanak, biztonság nélkül pedig nem lehet elérni a területi autonómia megvalósítását, tehát tevékenységük is ebben teljesedik ki, hogy a közösség tagjai számíthatnak rájuk. A megyei tanács pályázata útján igyekszik minél több védőruha beszerzéséhez hozzájárulni, hogy a tűzoltók is biztonságban haza térhessenek családjaikhoz minden bevetés után. Továbbá arról beszélt, hogy a jogszabályok megváltoztatására lenne szükség, hogy a visszaosztott pénzekből az önkéntes tűzoltók is részesüljenek, és ne a felújításokra szánt pénzekből kelljen erre a célra csoportosítani, valamint hogy vissza kellene vezetni az adókedvezmény biztosítását számukra. 

A tűzoltókat a helyi polgármester, Bálint Elemér is köszöntötte, aki egy tizennégy évvel korábbi történetre emlékezett vissza, amikor vásároltak egy élelmiszer szállító autót és azt alakították át tűzoltóautónak elkezdve az önkéntes tűzoltóságot a településen. Azóta kilenc bevethető járművel rendelkeznek, és az önkéntes tűzoltók száma 160-ra emelkedett, ami nagy haladást és dicsőséget jelent a községnek. Hozzátette, a tűzoltó csapat felkészült kell legyen és naprakész felszerelésekkel kell rendelkezzenek, mert ők azok az emberek, akik biztosítják a község lakóinak és javaiknak biztonságát.

A helyszínen készült felvétel megtekinthető a következő linken: https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1353996234647756/.

 

Csíkszereda, 2017. augusztus 13.


[ Önkéntes tűzoltók ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, október»
hkscpsv
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774