Pályázatokból bővítik eszköztárukat

(0 Szavazat)12 megjelenítés

Két nyertes pályázat révén is bővíti eszköztárát a Csíkmadarasi Önkéntes Tűzoltók Egyesülete. A mintegy 15 ezer lejes összértékű támogatásból védőruházathoz és felszereléshez jutnak az önkéntesek.
Mint azt az egyesület vezetőjétől megtudtuk, a megyei önkormányzattól 8900 lejes támogatást kaptak, ehhez 20 százalékos önrészt kellett vállalniuk.

Utóbbit a csíkmadarasi közbirtokosság hozzájárulásából sikerült biztosítani. Az összegből két rend védőruhát és három pár bakancsot sikerült megvásárolni. Ezek átadására szeptember 30-án délután került sor.
Az önkéntes tűzoltók pályáztatási lehetőségeivel kapcsolatban a megyei önkormányzat sajtószolgálatán keresztül korábban kifejtette, Hargita megye országos szinten élen jár az önkéntes tűzoltócsapatok számát tekintve, hiszen az egész megye területét sikerül lefedni ezen a téren. Ugyanakkor példaértékű a hivatásos és az önkéntes tűzoltók közötti együttműködés. Mint fogalmaznak, a megyei tanács pályázati programján keresztül korábban is támogatta ezeket az alakulatokat, a támogatás célja a felszerelések fejlesztése, illetve képzések biztosítása számukra.
Az egyesületi vezetőtől azt is megtudtuk, a csíkmadarasi önkéntesek idei felszerelés és eszköztár bővítése nem csak ennyiből áll. A magyarországi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázati kiírása révén 600 000 forintos támogatásból egy gyerektábort szerveztek, amelyhez különféle tűzoltó palackokat (porral oltó, gázzal oltó és habbal oltó), kivetítő vásznat és kivetítő készüléket vásároltak.
Köszönet a tűzoltóknak
Elismerését fejezte ki a nyertes pályázatokkal kapcsolatban Bíró László polgármester is. A községvezető szerint az önkéntesek áldásos tevékenységének nem csak a csíkmadarasiak veszik hasznát, hanem a környező települések lakói is. „Az egyesület valóban a legalkalmasabb időszakban pályázott, hiszen most zajlanak a község infrastrukturális fejlesztési munkálatai, ezért szűkös a község büdzséje. Értékelem, és külön köszönöm Lórántnak, hogy a helyzetet felismerve, a nézeteltéréseket félretéve, anélkül, hogy kenyere lenne, bevállalta ezt a munkát is. A formának eleget téve, a közösség nevében köszönetemet fejezem ki mindenkinek, aki tett és tesz a közösség biztonságáért” – fogalmazott az elöljáró.

(Bálint Lajos Lóránt)


[ Önkéntes tűzoltók ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, október»
hkscpsv
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774