Szakoktatás
vasárnap, 2024. december 22., 12:08:55

Jogi háttér

A szakoktatásra vonatkozó, befolyásoló jogszabályok és háttéranyagok:

 

1. Az újraközölt 2005. évi 279-es számú a munkahelyi inas képzésről szóló törvény (Legea 279/2005 privind ucenicia la locul de munca, republicata).

E törvény szabályozza az inas képzést a vállalkozók, illetve a fiatalok szempontjából. E szerint, Romániában, 16-25 év közötti fiatalok lehetnek inasok, és ezt kötelezően egy szerződésben kell rögzíteni, lejelenteni a munkaügyi hivatalnál. E szerződés futamideje minimum 12 hónap, legfeljebb 3 év lehet és maximum 30 nap próbaidő határozható meg. A törvény szerint az inas bére legkevesebb az országos bruttó minimálbér összege kell legyen. A munkaidő az inas számára legfennebb 8 óra lehet egy nap és hetente 5 napot dolgozhat. Az alkalmazónak kötelessége minden, a munkavégzéshez szükséges körülményt biztosítani.

A dokumentum linkje

 

2. Az 2011-es évi 1-es számú Nemzeti oktatási törvény utólagos kiegészítésekkel és módosításokkal (Legea Nr. 1 din  5 ianuarie 2011 - Legea educaţiei naţionale)

Több módosítást követően a törvény pontosabb meghatározásokkal rendelkezik a szakoktatást illetően.

A dokumentum linkje

 

3. Az 2011-es évi 1-es számú Nemzeti oktatási törvény módosítására és kiegészítésére, valamint az oktatás minőségének biztosításáról szóló 2005. évi 75-ös számú sürgősségi kormányrendelet módosítására vonatkozó 2014. évi 94-es számú sürgősségi kormányrendelet. (OUG 94/2014 privind modificarea si completarea Legii educatiei nationale nr. 1/2011, precum si modificarea Ordonantei de urgenta a Guvernului nr. 75/2005 privind asigurarea calitatii educatiei)

Ez tartalmazza az iskolák és a vállalatok számára tartalmaz szabályokat, hogyan kell leszervezniük a szak- és a duális oktatást. Ugyanakkor törvényes keretet ad ezek megvalósításához.

A dokumentum linkje

 

4. 2015. évi 4686-os számú Versenyképességi Operacionális Program 1. prioritási tengelyén zajló „Partnerség a tudásátadásért” program de minimis támogatásáról szóló miniszteri rendelet (ordinul nr. 4686/10.08.2015, schema de ajutor de minimis pentru sprijinirea „Parteneriatului pentru Transfer de cunoştinţe" din Programul Operaţional Competitivitate - Axa 1.)

E program a vállalatok számára érhető el, és olyan tevékenységeket finanszíroz, mint a kutatás, fejlesztés, innováció, és ezeken belül a tudásátadás. Ez egy lehetőséget jelent a vállalatoknak arra, hogy fiatalokat képezzen ki, így hozzájárul a duális oktatás, vagy az inas oktatás népszerűsítéséhez, elterjedéséhez a vállalatok körében.

A dokumentum linkje

 

5. Az Oktatási Minisztérium pontosításai a duális oktatási rendszer bevezetéséről (Precizările Ministerului Educaţiei pe tema introducerii învăţământului dual ca formă de organizare a învăţământului profesional şi tehnic)

A közlemény a duális oktatás bevezetésével kapcsolatosan tartalmaz néhány pontosítást. Kihangsúlyozza, hogy a szakoktatás színvonalának növelésére az egyik módszer a duális képzés jelenti. A közlemény továbbá összefoglalja a fontosabb tudnivalókat a duális képzés megvalósításáról. E szerint, a képzés e formáját egy vállalat kell kérje, és az oktatás lebonyolítása közös megegyezés alapján kell történjen. A már előbb említett 94/2014-es sürgősségi kormányrendelet adja a törvényes alapot a képzések megszervezéséhez. A oktatási intézmény biztosítja a szükséges szakembereket, tanárokat az iskolai képzéshez, amely 1-2 nap lehet egy héten, míg a vállalat a gyakorlati oktatáshoz járul hozzá a szakemberekkel, szükséges eszközökkel, felszerelésekkel, ennek időtartama 3-4 nap hetente.

Kiemeli, hogy a szakoktatás az iskolákban jelenleg több csoportnak szól. A két éves oktatás a IX. osztályos végzőseinek, míg a három éves a VIII. osztály végzősei számára érhető el. A duális oktatás a kötelező oktatási év után, tehát a X. osztályt végző diákok számára szervezhető. Ezzel szeretnének hozzájárulni a fiatalok elhelyezkedéséhez, így a duális oktatás egy átmenetet képez az iskola és a munkahely között.

A dokumentum linkje

 

6. Az oktatási minisztérium 2012. évi 3539-es számú rendelete a szakoktatásban részt vevő diákok gyakorlati képzésére vonatkozó együttműködési megállapodás/szerződésről, valamint a gyakorlati képzésre vonatkozó bizonylat  mintájáról rendelkezik, amelyet a gyakorlatozó diák, a gyakorlati képzést folytató és szervező szakképző iskola, valamint a gyakorlati képzésben részt vállaló vállalkozók írnak alá. (OMEN Nr. 3539 din 14 martie 2012 ORDIN Nr. 3539 din 14 martie 2012 privind aprobarea contractului de pregătire practică a elevilor din învăţământul profesional şi tehnic)

A dokumentum linkje

 

7. Az oktatási minisztérium 2014. évi 4435-ös számú rendelete a hároméves szakképzést végző diákok szakmai képesítésének megszerzését és lebonyolítását szabályozó módszertanra vonatkozik. (ORDIN   Nr. 4435 din 29 august 2014 privind aprobarea Metodologiei de organizare şi desfăşurare a examenului de certificare a calificării profesionale pentru absolvenţii învăţământului profesional cu durata de 3 ani)

A dokumentum linkje

 

8. Az oktatási minisztérium 2016. évi 5033-as számú rendelete az állami szakoktatás/szakképzés megszervezésének és működésének módszertanáról rendelkezik, a 2016/2017-es tanévtől kezdődően. (ORDIN  Nr. 5033/2016 din 29 august 2016 privind aprobarea Metodologiei de organizare şi funcţionare a învăţământului profesional de stat)

Az említett rendelet hatályon kívül helyezi az oktatási szaktárca 3136/2014-es számú rendeletét, amely hároméves szakképzés megszervezését, működését és a felvételi naptárt szabályozta. Változások a 2016–2017-es tanévtől a állami szakoktatás/szakképzés megszervezésére és működésére vonatkozóan:

A szakképzésre vonatkozó célkitűzések bővültek oly módon, hogy vállalkozók bevonásával, a  munkaerőpiac igényeinek megfelelően legyen a gyakorlati és elméleti oktatás megszervezve.

Az új módszertan 1-es mellékleteként megjelent az oktatási intézmény és a vállalkozó/foglalkoztató partner közötti keretszerződés mintája, amely a gyakorlati képzés feladatainak az ellátására vonatkozik, és amelynek alapján megkötik a gyakorlati képzésre vonatkozó szerződéseket a diákok, a vállalkozók, valamint az oktatási intézmények között.

Az oktatási intézmény és a vállalkozó/foglalkoztató partner közötti keretszerződést minimum négy évre lehet megkötni és évente lehet frissíteni.
A keretszerződés tartalmazza:
·         Az oktatási intézmény kötelezettségeit
·         A vállalkozók/foglalkoztató partner kötelezettségeit
·         A szerződés módosításának, megszüntetésének eseteit

A vállalkozónak lehetősége van ösztönözni a diákokat: tanulmányi ösztöndíjak, prémiumok, munkavédelmi öltözet biztosításával, a gyakorlatozóhelyre történő szállítási költségek visszatérítésével, napi egy étkezés biztosításával stb.

A keretszerződés 1-es számú melléklete tartalmazza a szakképzés megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó felelőségek megosztását, mint például a heti gyakorlati képzés megszervezése, az alaptanterv alapján kidolgozott óraszámok a gyakorlati képzést biztosító vállalkozóknál, valamint az oktatási intézményekben osztályokra lebontva (IX., X., XI. osztály). Ugyanakkor a melléklet tartalmazza az oktatási intézményekben szervezett  gyakorlati képzéshez szükséges, a vállalkozók és az oktatási intézmények által biztosított nyersanyagra és anyagszükségletre vonatkozó vállalásokat.

A vállalkozók által nyújtott anyagi vagy más támogatások a fentiekben említett keretszerződés 2-es számú mellékleteként jelenik meg, a vállalkozók írják alá.  

A módszertan 4-es számú mellékleteként jelenik meg a tanfelügyelőségek által készített ajánlat/javaslat a szakképzésre vonatkozó beiskolázásra, valamint a vállalkozók kéréseinek kielégítésére vonatkozóan.

A dokumentum linkje

 

Az oktatási minisztérium 5068/2016-os számú rendelete az állami szakképzésben történő felvételi megszervezését és lebonyolítását szabályozó módszertan jóváhagyására. (ORDIN Nr. 5068/2016 din 31 august 2016 privind aprobarea Metodologiei de organizare şi desfăşurare a admiterii în învăţământul profesional de stat)

A dokumentum linkje

Az oktatási minisztérium 5069/2016-os számú rendelete az állami szakképzés 2017 – 2018-as tanévre vonatkozó a felvételi naptárának jóváhagyására. (ORDIN Nr. 5069/2016 din 31 august 2016 privind aprobarea Calendarului admiterii în învăţământul profesional de stat pentru anul şcolar 2017 – 2018)

A dokumentum linkje

 

Az oktatási minisztérium 3554/2017-es számú rendelete a duális oktatás szervezési és működési módszertanának jóváhagyására. (ORDIN Nr. 3554/2017 din 29 martie 2017 privind aprobarea Metodologiei de organizare şi funcţionare a învăţământului dual)

A dokumentum linkje

 

Az oktatási minisztérium 4798/2017-es számú rendelete a duális oktatásban részt vevő hallgatók gyakorlati képzésére vonatkozó szerződés jóváhagyására. (ORDIN Nr. 4798/2017 din 31 august 2017 privind aprobarea Contractului de pregătire practică a elevilor din învăţământul dual)

A dokumentum linkje

 

Az oktatási minisztérium  5087/2019-es számú rendelete az állami szakképzés és a duális oktatás 2020 – 2021-es tanévre vonatkozó felvételi megszervezéséről, lebonyolításáról és ütemezéséről . (ORDIN  Nr. 5087/2019 din 30 august 2019 privind organizarea, desfăşurarea şi calendarul admiterii în învăţământul profesional de stat şi în învăţământul dual pentru anul şcolar 2020 – 2021)

A dokumentum linkje

 

Az oktatási minisztérium 5108/2019-es számú rendelete a 2020-2021-es tanév szakiskolai és duális képzési beiskolázási számok meghatározásának naptárát szabályozza, valamint azokat a mintanyomtatványokat amelyeket a helyi szakképzési bizottság, az Országos Szakképzés Fejlesztési Központ, a területi közigazgatási egységek szükséges láttamozzanak a szakiskolai és duális képzési beiskolázási számok meghatározása érdekében. (ORDIN  Nr. 5108/2019 din 4 septembrie 2019 privind aprobarea Calendarului etapelor şi acţiunilor pentru stabilirea cifrei de şcolarizare în învăţământul dual şi în învăţământul profesional pentru anul şcolar 2020 - 2021, precum şi a modelelor pentru avizarea de către comitetul local de dezvoltare a parteneriatului social, Centrul Naţional de Dezvoltare a Învăţământului Profesional şi Tehnic şi unitatea administrativ-teritorială a proiectului cifrei de şcolarizare în învăţământul dual şi în învăţământul profesional)

 

A rendelet értelmében a duális képzésekben részt vállaló, gyakorlatot biztosító vállalkozók az Országos Szakképzés Fejlesztési Központnak, míg a szakoktatásban (nem duális képzésben) részt vállaló, gyakorlatot biztosító vállalkozók a szakiskoláknak, vagy a tanfelügyelőségeknek 2019. november 22.-ig szükséges jelezzék erre vonatkozó igényüket.

A dokumentum linkje